Simple vásárlói tájékoztató

Belépés | Akcióink
Főoldal » Híreink
   

Átadták a KOTA alapító okiratát

2006.09.24.

Kaproncai Oktatást Támogató Alapítvány (KOTA) melyet, Kaproncai Ferenc a győri Digitáltechnika Kft, ügyvezető igazgatója, egymillió forint adománnyal, közhasznú alapítványként hozott létre. A tehetséges szili diákok tanulmányait kívánja támogatni.


Az általános iskolai tanulmányait 45 éve Szilban befejező üzletember – aki 2005-ben a Kisalföldi Presztízs Díj Év üzletembere lett – az idei szili tanévnyitón Hiller István oktatási miniszter jelenlétében adta át az alapító okiratot a kuratórium elnökének.

- Rosszak az erkölcsi normáink! Elhidegülünk egymástól, már régen nem a segítés a lényeg. Az emberi kapcsolatokban a többség az egyéni hasznát keresi, a prioritások között bosszantóan magasan vannak az anyagi érdekek, célok. Ezen szeretnék változtatni a magam eszközeivel – mondta el Kaproncai Ferenc, amikor indítékairól faggattuk.

A 2005-ös „Év üzletembere” vallja: a sikerért keményen meg kell dolgozni. Az Oktatást Támogató Alapítványt pont azért hozta létre, hogy a tehetséges, de hátrányos helyzetű szili gyerekeknek legyen esélyük arra, hogy megdolgozhassanak saját későbbi sikerükért.

 

- Joggal kérdezhetik, hogy miért pont ilyen céllal hoztam létre az alapítványt. Azért, mert saját magam is megtapasztaltam, milyen az, amikor egy fiatalnak van kedve és tehetsége valamihez, de az anyagiak hiánya miatt egy ajtó becsukódik előtte. Azt akarom, hogy a tehetséges fiatalok ne éljék ezt át, fejlődésüknek ne szabjon gátat az, hogy a családjuk elő tudja-e teremteni a képzéshez szükséges összeget. Az Alapítvány közhasznú szervezet, július 13-án jegyezte be a bíróság, kuratóriumának elnöke Gyurasits Ferencné. Célja: „Segítse bármely okból hátrányos helyzetű, tehetséges szili gyermekek alap, közép, felsőfokú tanulmányait, továbbtanulását”. Az alapítvány nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat. Az alapító szándéka kedvező fogadtatásra talált a településen: az első támogatás már a bírósági bejegyzés előtt megérkezett, az Ulmus Díszfaiskolától, majd az évnyitót követő héten további két személy Nagy Péterné Dr Mejkli Aranka, és Nagy Péter, akiket szintén a szili iskola bocsátott útjukra 50 évvel ezelőtt, 100 – 100 ezer forint adománnyal csatlakoztak az alapítványhoz!

 

- Keveset ér azonban az alapítvány, ha csak a mostani felajánlott pénzből gazdálkodhat a kuratórium. Ekkora összeg hozamából kevés diákon lehet segíteni, pedig évente legalább 3-5 gyereknek szeretnénk támogatást nyújtani. A kuratórium feladata, hogy mint egy újszülöttet, nevelgesse, erősítse az alapítványt. Az állampolgárok által felajánlható 1 százalékos támogatások mellett, találja meg azokat a további lehetőségeket, támogatókat, akik segítségével a támogatásra fordítható összeg növekszik. Az alapítványt természetesen én is saját gyermekemnek tekintem, a továbbiakban is minden segítséget megadok a fejlődéshez. Pályázni fogunk támogatásokért, például a Tehetséges Magyarországért Alapítványhoz, és minden olyan egyéb helyre, ahol tehetséges fiatalok által megvalósítható projektek támogatására nyerhetünk el megbízást. Az egészséges fejlődésnek ugyanis szerintem az is része, hogy az arra alkalmas fiatalok értékes, az alapítvány számára anyagi hasznot hozó munkát végezzenek, az így keletkezett eredményt pedig a többi tehetséges fiatal támogatására fordítsuk – fejtette ki Kaproncai Ferenc, aki tisztában van azzal, hogy a legjobb reklám az lesz a szili alapítvány számára, amikor a támogatásban részesített fiatalok sikereiről számolhatnak be.

 

- Bízom abban, hogy az alapítvány céljaival egyre többen azonosulnak, és egyre többen állnak a jó ügy mellé – mondja Kaproncai Ferenc, aki nagyon bizakodó: szerinte eljön az-az idő amikor a már támogatásban részesített, és így sikeressé váló fiatalok segítségére is számíthat majd az alapítvány.

 

 

Forrás: Kisalföld

 

 


vissza

A WEB-oldalon megjelentetett információk tájékoztató jellegűek, a változásának jogát fenntartjuk.
© 2008-2024 Digitáltechnika Kft. Minden jog fenntartva.

 

Kosár tartalma: Üres
Fotókönyv szoftver
x