Simple vásárlói tájékoztató

Belépés | Akcióink
Főoldal » Híreink
   

Kamarai Presztízs-díj

2017.11.10.

A DIT cégcsoport alapító ügyvezetőjének újabb rangos elismerésben volt része, Kaproncai Ferenc tegnap este Pannonhalmán a GYMSKIK Presztizs-díját vehette át.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Presztízs-díjának nyertesét azon vállalkozók közül választják ki, akik hosszú ideje a köz és a kamara érdekében végeznek elkötelezett munkát. Mindemellett, ahogy az idei díjazott is, a gazdasági életben is sikeresek, komoly vállalkozásokat alapítanak, irányítanak, vezetnek.

2017-ben egy olyan cégtulajdonos, cégvezető kapja a Kamarai Presztízs díjat, aki soha nem elégedett meg a félmegoldásokkal, aki a kamaránál, megválasztott tisztségviselőként éppen úgy, mint családi alapokra épülő vállalkozásánál a megújulás, az innováció híve volt. Erre nem is kell jobb példa, mint az, hogy a Kisalföldön éppen a napokban kezdte meg az áramtermelést az általa megálmodott, szülőfaluja, Szil határába tervezett, megépített naperőmű.

Kaproncai Ferenc a DIT Cégcsoport alapítója, vezetője a kamarai életben szinte első vállalkozásának elindításától részt vett. Ma is a kamara egyik legmérvadóbb testületének az Etikai Bizottságnak a meghatározótagja. Erkölcsi érzékenysége, a vállalkozók segítése, a kamarai munkája során tanúsított közvetlensége és hosszú szakmai múltja is azt mutatja, 2017-ben is jó helyre kerül a Kamarai Presztízs díj. Kaproncai Ferenc több évtizedes kamarai munkássága alatt is a DIT Cégcsoport hitvallást tükröző mentalitással dolgozott: Mindvégig a minőség, a minőséghez való eljutás volt a célja.

Példakép az üzleti világban és példakép az önzetlen, hittel és eredménnyel végzett kamarai munkában is.


vissza

A WEB-oldalon megjelentetett információk tájékoztató jellegűek, a változásának jogát fenntartjuk.
© 2008-2019 Digitáltechnika Kft. Minden jog fenntartva.

 

Kosár tartalma: Üres
Fotókönyv szoftver
MVP - GINOP-3.2.1
x