Simple vásárlói tájékoztató

Belépés | Akcióink
Főoldal » Híreink
   

Újdonságokkal a Győri Vásáron

2007.06.11.

A vásár állandó kiállítója, a Digitáltechnika Kft. mellett a sikeres DIT-Fotólabort működtető Difolt Kft. és a cégcsoport szoftverfejlesztő üzletága is eredményesen mutatkozott be a vásár látogatói előtt.

- Rendszeres kiállítói vagyunk a Győri Vásárnak, roppant fontosnak tartjuk azt, hogy évről évre szakterületünk újdonságaival jelenjünk meg a nagyközönség és a többi kiállító előtt – mondta el Kaproncai Tamás, a DIT kereskedelmi vezetője, aki okkal büszke a DIT újdonságaira.

Az elismert győri cég ugyanis az elmúlt években digitális fotólaborjaival, majd a gyors és kényelmes fotóhívást lehetővé tevő fotókioszkjaival és az általa forgalmazott műholdas navigációs eszközökkel vált még ismertebbé a győri nagyközönség előtt. Idén egyszerre két újdonsággal érkeztek a vásárra: Itt mutatták be a magyar nagyközönségnek először a legmodernebb technikát képviselő DKS 1710 digitális fotólabort, és a KIS PhotoBook Pro albumkötő gépet - folytatta a beszélgetést Kaproncai Zsuzsa, a DiFolt Kft. ügyvezetője -,  amely a könnyen kezelhető, szabadon letölthető „My Creative Album” szoftvernek köszönhetően már néhány perc alatt is képes digitális fotóinkból puhakötésű albumot készíteni. A másik vásári szenzáció az egyedi fotós ajándéktárgyak készítését lehetővé tevő anyagok és eszközök bemutatása volt – mindkét újdonságot nagyon lelkesen fogadták a vásár látogatói.

 

- Nem mindegy, hogy a fotóinkat milyen formában tároljuk, és nézhetjük meg. Ne felejtsük el, hogy képeink tárolására, archiválására ma is a fotóalbum a legbiztonságosabb eszköz! Mindezt kitűnő minőségben készíti el a „Photobook Pro” albumkötő – mondta el Kaproncai Zsuzsa – aki szerint a KIS Photo-Me Group által kidolgozott technológiával készült PhotoBook Pro albumkötőgép nem véletlenül nyerte el a Las Vegasi PMA kiállításon idén márciusban a leginnovatívabb digitális termék díját. - Újdonság, és nagy könnyebbség, hogy a DIT weblapjáról ingyenesen letölthető (www.dit.hu/myca.html ), vagy a DIT Fotólabor üzletből elkérhető „My Creative Album” szoftver segítségével már a laikus fotósok is otthon, kényelmesen megszerkesztheti a saját fotóalbumukat, és azt CD-n, USB kulcson, vagy memóriakártyán behozhatják a fotólaborba. Az összeállított album lapjait a fotós üzlet minilaborja hívja elő Kodak fotópapírra, majd egy-két perc alatt az albumkötő gép automatikusan összehajtogatja, összeragasztja az albumot. Annak sem kell zavarba jönnie, aki nem akar az album összeállításával foglalkozni: a DIT Fotólabor munkatársai szívesen segítenek ebben.

- Az albumkötő a vásár egyik szenzációja volt. Több látogatónk már másnap visszatért a fotóival és albumba köttette őket, még többen voltak, akik jelezték, hogy a vásár után a DIT Fotólabor győri, Mónus Illés úti üzletét fogják felkeresni, mert „ilyen fotóalbum nekik is kell!” – árulta el Kaproncai Tamás. Az albumkötésre adott 35 %-os vásári kedvezményt a nagy érdeklődés miatt további 2 hétre meghosszabbítja a DIT Fotólabor, hogy minél többen személyesen is megtapasztalják, hogy az új technológiával készített fotóalbum exkluzív megjelenése miatt kiválóan alkalmas ajándéknak, elérhető árú, minőségben és tartósságban pedig magas színvonalat képvisel.

- Akit a fotóalbum kötő berendezés is érdekel, annak sem kell messzebbre mennie. Magyarországon a Digitáltechnika Kft. forgalmazza a DKS 1710 fotólabort és a KIS PhotoBook Pro albumkötő gépet, amelyből pár hét leforgása alatt négyet hoztak be az országba és helyeztek üzembe Győr után Baján, Békéscsabán és Tatabányán is.

 - Sokakat érdekeltek a DIT-Fotólabor egyedi fotós ajándéktárgyai is.

A pólók, párnahuzatok, vagy akár fotóval ellátott kerámiák mellett népszerűek voltak a fotós puzzle játékok és egérpadok is. Nem véletlen, hogy az ajándéktárgyak árlistái nagyon gyorsan fogytak a vásárban.

- A Digitáltechnika Kft. legrégibb területén, a számítástechnikai és iroda felszerelési eszközök területén is tudtunk érdekességgel szolgálni vevőinknek. A vásár ideje alatt is tartott a Brother nyári országos kampánya, melynek keretében 100 szerencsés vásárló visszanyeri a vásárolt termék árát. Vásári kedvezményként az akciót 10 % különleges kedvezménnyel támogattuk, ennek köszönhetően különösen a multifunkciós készülékekből ingen szép számmal fogyott a vásár ideje alatt – mondta el Kaproncai Tamás, a Digitáltechnika Kft. kereskedelmi vezetője, aki beszámolt arról is, hogy a DIT standján a különlegességek mellett a hagyományoknak megfelelően idén is értékesítettek digitális fényképezőgépeket és tartozékokat, P-touch feliratozó gépeket és címkenyomtatókat, valamint a cég által fogalmazott többi terméket. – Bár egy vásári megjelenés mindig hosszú távú befektetésnek számít, örülünk neki, hogy évről évre a vásár pár napja alatt a közvetlen költségek jelentős részét már az értékesített termékekből és szolgáltatásokból sikerül fedezni.

 

Forrás: Kisalföldi Gazdaság


vissza

A WEB-oldalon megjelentetett információk tájékoztató jellegűek, a változásának jogát fenntartjuk.
© 2008-2024 Digitáltechnika Kft. Minden jog fenntartva.

 

Kosár tartalma: Üres
ÚJDONSÁG!
x