Simple vásárlói tájékoztató

Belépés | Akcióink
Főoldal » Híreink
   

Az év üzletembere: Kaproncai Ferenc

2005.11.25.

A Kisalföldi Presztízs Díj 2005. évi ünnepélyes gáláján az év üzletembere kitüntető címet a Digitáltechnika Kft. ügyvezető igazgatója, Kaproncai Ferenc vehette át.

A győri székhelyű Digitáltechnika Kft. (Dit) tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Kaproncai Ferenc Az év üzletembere kitüntető címet vehette át. A vállalkozás, amelyet 23 évvel ezelőtt hozott létre, tavaly történetének legeredményesebb évét zárta.
– Nem hiszek a csodákban, a sikert kemény munkának kell megelőznie – vallja Kaproncai Ferenc, aki nem titkolja azt sem, hogy józan paraszti észt örökölt szüleitől. Az egyszerű, lényegre törő gondolkodás segítségével többnyire mindig jól és eredményesen tudott dönteni. Képes volt autodidakta módszerrel tanulni.
Út a gmk-tól a kft.-ig
Kaproncai Ferenc 1982-ben az akkor divatos gmk formát választotta főállásban, mert mint fogalmaz, elégedettek voltak vele a munkahelyén, nem kellett azonban az egész Kaproncai Ferenc, aki újít és ötletei vannak. Nehéz lenne megszámolni, hogy hány számítógépet, szoftvert, nyomtatót és digitális fényképezőgépet értékesítettek, az azonban biztos, sikerüket jól jelzi, hogy 23 éven keresztül minden esztendőt nyereséggel zárt a Dit, amely öt nagy üzletággal rendelkezik, a kereskedelem mellett a műszaki szolgáltatás, a szoftver, a digitális fotó, valamint a digitális fotókioszk és fotólabor alkot egy-egy önálló üzletágat.

– Az a célunk, hogy mindig legyen olyan termékünk vagy szolgáltatásunk, ami csak nálunk vagy kevés helyen található meg – vallja az év üzletembere, akit a „pénz sosem motivált, igaz, mire nagyon kellett megjött mindig" – vallja be a díjátadás után.

Az év üzletemberének választott Kaproncai Ferenc 1947-ben született Szilban. Villanyszerelő szakmunkás képesítéssel a kezében átképezte magát irodagép-műszerészre, majd később technikusi oklevelet is szerzett. 1964-ben kezdett el dolgozni az Irodagép Technikai Vállalat győri kirendeltségén. 1982-ben alapította meg saját vállalkozását, a Digitáltechnika GMK-t, amelyhez rövidesen felesége is csatlakozott. Olyan időszakban adta cégének a Digitáltechnika nevet, amikor Magyarországon sokan azt sem tudták, mi ez. Az idő azonban Kaproncai Ferencet igazolta. Az új iparág fejlődésével a cég meghatározó szereplő lett. 1989-ben alakult át kft.-vé. A kezdeti ötfős létszám mára húszra bővült, árbevételük pedig az első évtizedben évente megduplázódott. A vállalkozás nettó árbevétele tavaly 697 millió forint volt.

Forrás: Kisalföld


vissza

A WEB-oldalon megjelentetett információk tájékoztató jellegűek, a változásának jogát fenntartjuk.
© 2008-2018 Digitáltechnika Kft. Minden jog fenntartva.

 

Kosár tartalma: Üres