Simple vásárlói tájékoztató

Belépés | Akcióink
Főoldal » Híreink
   

Egymilliós alapítvány Szilnak

2005.12.01.

A győri Digitaltechnika Kft. igazgatója egymillió forintos alapítványt hoz létre a tehetséges szili ifjak javára.


Kaproncai Ferenc

Kaproncai Ferenc, a győri Digitaltechnika Kft. ügyvezető igazgatója negyvennégy évvel azután, hogy befejezte az általános iskolát szülőfalujában, háláját igazán méltó módon fejezi ki Szil községnek. Egymillió forint értékű alapítványt hoz létre a tehetséges szili ifjak javára.


„ A napokban történt, hogy Szil község honlapját böngésztem a számítógépen" – mondja Kaproncai Ferenc (58), a Digitaltechnika Kft. ügyvezető igazgatója, aki a múlt héten vette át a Kisalföldi Presztízs Díjat az év üzletembere kategóriában.

– Az egykori iskolám honlapján mit olvasok: „Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni."

Ez a szöveg azt az útravalót idézte számomra, ami azóta kísér az életben, amióta eljöttem a falumból. Amit tizennégy éves gyerekként hajdani osztályfőnökünktől, Szalai Károlytól, a mestertől kaptunk meg: „Lesznek köztetek – mondta –, akik orvosok lesznek, villanyszerelők, fizikaiak, szellemiek, nem az lesz a fontos, hogy ki mit csinál, hanem hogy szeresse, örömét lelje abban, amit csinál." Számomra csodálatos volt a felfedezés, hogy hajdani iskolám ma hasonlókat tart fontosnak, mint egykori mesterünk.

Kaproncai Ferenc azt mondja, régóta foglalkoztatta a gondolat, sokat töprengett rajta, hogyan adhatna vissza valamit szülőfalujának, Szilnak azért, amit tőle kapott. Most egymillió forintos nyílt alapítványt hoz létre, amivel azokat a tehetséges, szorgalmas szili gyerekeket, továbbtanulásukat támogathatják, akik rászorulnak arra. Nyílt alapítványt lesz, amihez lehet kapcsolódni. Kaproncai Ferenc bízik benne, sokan követik majd példáját és csatlakoznak az adományozók sorához.

Forrás: Kisalföld


vissza

A WEB-oldalon megjelentetett információk tájékoztató jellegűek, a változásának jogát fenntartjuk.
© 2008-2024 Digitáltechnika Kft. Minden jog fenntartva.

 

Kosár tartalma: Üres
Fotókönyv szoftver
x