Simple vásárlói tájékoztató

Belépés | Akcióink
Főoldal » Híreink
   

Az év üzletembere megígérte

2007.09.05.

A szili általános iskola idei tanévnyitó ünnepségén első ízben adták át két szili diáknak a tehetséges fiatalokat segítő Alapítvány támogatását.

Egymilliós alapítvány

Kaproncai Ferenc a győri Digitáltechnika Kft, ügyvezeigazgatója 2005 októberében, a Kisalföldi Presztízs díj gálaestjén jelentette be: egymillió forint adománnyal egy közhasznú alapítványt hoz létre a tehetséges, de rászoruló szili fiatalok tanulmányainak támogatására. A sikeres üzletember – aki 2005-ben a Kisalföldi Presztízs Díj Év üzletembere lett – általános iskolai tanulmányait 46 éve Szilban fejezte be, ezért szívén viseli a szili diákok sorsát.

A szili Szent István Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény idei tanévnyitóján Kaproncai Ferenc az alapítvány kuratóriumának döntése szerint első alkalommal adta át az alapítvány támogatását. Szabó Zsolt, 8. osztályos diák kiemelkedő tanulmányi sikereivel, ezen belül is kiváló matematikai versenyeredményivel hívta fel magára a figyelmet. Zsolt az elmúlt években mindig az első 10 diák között végzett a megyei matematikai versenyen, egy alkalommal még az első helyezést is megszerezte. Nagyapjával és négy éve munkanélküli édesanyjával él együtt, a család gyakorlatilag a gyermekvédelmi támogatásból él.

A Kaproncai, Alapítvány a 2007/2008-as tanévben magára vállalta Zsolt iskolai étkezési díjának felét. A tehetséges diák ezen kívül egy Fujitsu-Siemens notebookot, egy multifunkciós nyomtató készüléket, valamint az internetezésnél hasznos mikrofonos fejhallgatót és webkamerát vehetett át Kaproncai Ferenctől. Az üzletember az alapítványi támogatáson felül egy éves internet előfizetéssel is meglepte a szili diákot.

- Szabó Zsolt az általános iskola befejezése után a győri Révai Gimnáziumban szeretne továbbtanulni. Tehetséges fiatalról van szó, akinek körülményei eddig nem tették lehetővé, hogy megismerkedjen az internet világával. Úgy gondolom, hogy a világhálón olyan ismeretekhez jut, amelyek szárnyakat adnak a fejlődésének, és jó nyelvtudásának köszönhetően olyan ismeretségeket köthet, amelyek kinyitják számára a világot – mondta el Kaproncai Ferenc.

A másik támogatott, Tóth Péter, egykori szili diák jelenleg Budapesten, az ELTE Természettudományi Karának Földtudomány szakán másodéves. Édesanyja középiskolás testvérével együtt egyedül neveli, édesapja 5 éve meghalt. Szabadidejében munkát vállal, hogy könnyítsen a család terhein. A Kaproncai alapítvány a 2007/2008-as évben kifizeti Péter kollégiumi díját, így támogatja a tehetséges fiatal tanulmányait. Péter a tanulás mellett a sport, elsősorban a foci iránt érdeklődik, a későbbiekben társadalom földrajzzal szeretne foglalkozni.

- A Kaproncai, Oktatást Támogató Alapítvány az elmúlt évben több támogatóra talált. A célokkal egyet értett a szili önkormányzat mellett több helybéli vállalkozó, így az alapítvány vagyona a most megítélt támogatások mellett sem csökkent az alapító összeg alá – mondta el Gyurasits Ferencné, a kuratórium elnöke. – Azt szeretnénk elérni, he egyre több szili lakos érezze magáénak a fiatalok tanulmányai támogató alapítványt, és egyre többen éljenek a pályázati lehetőséggel.

- Azért hoztam létre az alapítványt, mert megtapasztaltam, milyen az, amikor egy fiatalnak van tehetsége és szorgalma valamihez, de az anyagiak hiánya miatt egy ajtó becsukódik előtte. Azt akarom, hogy a tehetséges fiatalok ne éljék ezt át, fejlődésüknek ne szabjon gátat az, hogy a családjuk elő tudja-e teremteni a képzéshez szükséges összeget – mondta el Kaproncai Ferenc. - Bízom abban, hogy az alapítvány céljaival egyre többen azonosulnak, és egyre többen állnak a jó ügy mellé. Hiszem, hogy eljön az-az idő amikor a már támogatásban részesített, és így sikeressé váló fiatalok segítségére is számíthat majd az alapítványunk.

 

Forrás: Kisalföld Gazdaság

Korábbi hasonló cikkek:


vissza

A WEB-oldalon megjelentetett információk tájékoztató jellegűek, a változásának jogát fenntartjuk.
© 2008-2024 Digitáltechnika Kft. Minden jog fenntartva.

 

Kosár tartalma: Üres
TAVASZI CÍMKÉZŐ AKCIÓ!
x